Rosberg Nakajima beállításaival ment Barcelonában
Nico Rosberg rutintalanabb csapattársa, Kazuki Nakajima beállításaival táltosodott meg a Spanyol Nagydíjon, mielőtt kiesett – árulta el a német versenyző a leintés után. A fiatal japán szombaton a 12. helyre kvalifikálta magát, míg Rosberg három rajtkockával hátrébb, így önkritikát gyakorolt.
“Új aero csomagot hoztunk erre a versenyre és a beállítások terén rossz irányba haladtunk vele az edzéseken” – ismerte el Rosberg. – “Ezt azonban meg tudtuk változtatni a versenyre, és elmozdultunk Kazuki beállításainak irányába, amelyek sokkal jobban működtek, és így keményebben tudtam nyomni, valamint elégedettebb is voltam. Nagyon jól ment a versenyen.” A német a Heikki Kovalainen balesete miatt beküldött Safety Cart kihasználva feljött a 7. helyre, ám végül – egyelőre ismeretlen eredetű – műszaki hiba miatt kénytelen volt félreállni.
Helyét épp Nakajima foglalta el az első nyolcban, aki melbourne-i három pontját két újabbal gyarapította. “Elégedett vagyok a végeredménnyel, és ez a verseny újabb előrelépés volt számomra. Természetesen van még hova fejlődnünk, de az első szezonom első négy versenyén öt pontot szerezni jó eredménynek számít” – mondta Nakajima.
Forrás: A5 (http://www.a5.hu/cikkek/53/25816.shtml)
May 5, 2008 Posted by kazukinakajima | Spanyol Nagydíj 2008 - Barcelona | barcelona, kazuki, kazuki nakajima, nakajima, rosberg | Leave a Comment
Verseny utáni nyilatkozat – Barcelona
Jó verseny volt, és számomra fontos, hogy pontokat szereztem [7. lett]. Rendben elstartoltam, de aztán beragadtam Button mögött és helyeket vesztettem, ami bosszantó volt. A végeredménnyel azonban elégedett vagyok, és ez a verseny is előrelépés volt számomra. Persze van még lehetőség a fejlődésre, de az első négy versenyből öt pont jó kezdés az első évemben.
***
It was a good race and it was important to me to score points today. I made it off the line ok, but I was then caught behind Button so I lost position, which was disappointing. I’m happy with the end result though and this race is another step forward for me. There is, of course, room for improvement but five points in the first four races is a good start in my first year.
May 5, 2008 Posted by kazukinakajima | Spanyol Nagydíj 2008 - Barcelona | barcelona, kazuki, kazuki nakajima, nakajima, nyilatkozat | Leave a Comment
Szombati időmérő utáni nyilatkozat – Barcelona
Egy kissé nehéz volt a mai nap a csapat számára. Személy szerint azonban a mai időmérő eredményem az idei legjobb volt, úgyhogy meglehetősen elégedett vagyok vele. Éppen csak lemaradtam a top tízből, amiért nagy kár. Még hátra van holnap a verseny, és sosem lehet tudni, hogyan alakul. Majd meglátjuk, mire megyünk a stratégiánkkal, én igyekezni fogok, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle
***
It was a little bit difficult out there for the team today. Personally, though, my result in today’s qualifying was the best I’ve had so far this year so I’m fairly happy with that. I only just missed the top ten as well, which was a shame. We still have the race tomorrow, and you never know what can happen. We will see what we can do with our strategy and I will just try my hardest to get the most out of it.
April 26, 2008 Posted by kazukinakajima | Spanyol Nagydíj 2008 - Barcelona | barcelona, időmérő, kazuki, kazuki nakajima, nakajima, nyilatkozat | Leave a Comment
Pénteki nyilatkozat Barcelonából
Jó napunk volt. Mindkét edzésen különböző beállítási változatokat próbáltunk ki, és találtunk egy ígéretes irányt, amelybe elindulhatunk az időmérő előtt. Az este még vár ránk egy kis munka, de felkészülten várjuk a holnapi napot.
Forrás: A5 (http://www.a5.hu/cikkek/2/25773.shtml)
***
It was a good day for us today. We tried some different set-ups options in both sessions and have found a good direction to take us into qualifying. We will be doing some more work this evening, but we are well prepared for tomorrow.
April 25, 2008 Posted by kazukinakajima | Spanyol Nagydíj 2008 - Barcelona | barcelona, kazuki, kazuki nakajima, Nakadzsima, nakajima, nyilatkozat | Leave a Comment
Barcelona-váró nyilatkozat
A múlt héten próbára tettük az aerodinamikai újításokat, amelyek előrelépést jelenthetnek. Szeretem ezt a pályát, a GP2-ben jó eredményt értem el. Remélem ez az első Formula-1-es versenyemen is így lesz. A mérnököm, Xevi Pujolar spanyol, így szeretnék jól teljesíteni.
Forrás: Formula.hu (http://www.formula.hu/f1/a-williams-a-pontszerzesre-torekszik-barcelonaban-c19482.html)
***
We have some aero updates on the car for Barcelona, which we spent last week testing, and they should bring us some gains performance-wise. Personally, I like the Circuit de Catalunya. I had a good result there when I raced in GP2 last year and I hope I can do well in my debut Spanish Grand Prix. My engineer, Xevi Pujolar, is from Spain, so it’s technically going to be one of our home races, so I’m hoping I can get him a good result!
April 25, 2008 Posted by kazukinakajima | Spanyol Nagydíj 2008 - Barcelona | barcelona, kazuki, kazuki nakajima, Nakadzsima, nakajima, nyilatkozat | Leave a Comment
Az oldalról
Válogatás Kazuki Nakajima japán Forma-1-es versenyzővel kapcsolatos hírekből, véleményekből.
-
Legfrissebb
- Verseny utáni nyilatkozat – Montreal
- Szombati időmérő utáni nyilatkozat – Montreal
- Pénteki nyilatkozat – Montreal
- Verseny utáni nyilatkozat – Monaco
- Szombati időmérő utáni nyilatkozat – Monaco
- Csütörtöki nyilatkozat Monacóból
- Monaco-váró nyilatkozat
- Verseny utáni nyilatkozat – Isztambul
- Nakadzsima és Fisichella összeütközik
- Szombati időmérő utáni nyilatkozat – Isztambul
- Pénteki nyilatkozat Isztambulból
- Csütörtöki sajtóbeszélgetés – Isztambul
- Isztambul-váró nyilatkozat
- Rosberg Nakajima beállításaival ment Barcelonában
- Verseny utáni nyilatkozat – Barcelona
Tags
aichi bahrein barcelona bmw button büntetés coulthard davidson edzés fisichella forma-1 formula-1 időmérő isztambul kazuki kazuki nakajima kubica malajzia maláj nagydíj massa melbourne monaco monte carlo montreal Nakadzsima nakajima nico rosberg nyilatkozat piquet péntek rajtbaleset robert kubica rosberg sakhir sam michael satoru satoru nakajima sepang super aguri szombat toro rosso vettel webber williams ütközés
Futamok
June 2012 M T W T F S S « Jun 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Üzenetküldés
Idekattintva üzenhet.