Kazuki Nakajima

Hírcsokor

Az Ausztrál Nagydíj “főhőse”

Eközben az 1-es és a 2-es kanyar közötti rövid szakaszon is kialakult egy hármas karambol. Ez tipikusan ugy kezdődött, hogy a másik visszaütött, Jenson Button Hondája ugyanis egy óvatlan pillanatban megpöccintette Vettel Toro Rossójának oldaldobozát, amitől az STR megpördült, és forgás közben, mintegy bosszúból visszaadta a kölcsönt a suttyomban távozni készülő Hondának. Ekkor érkezett a helyszínre az örök túlélő Kazuki Nakajima Williams-e (mit nem bír ki ez a fickó?), hogy letört első vezetőszárnnyal, de egyébként épen és egészségesen haladjon tovább a következő incidens felé, amelyben aztán szintén szerepet játszott. A sportszerűség kedvéért el kell mondanunk, hogy Button nagyban segítette a nyomozást, amikor őszinte beismerő vallomást tett a Toro Rossóval történt ütközéséről. Kérem a tisztelt bíróságot, hogy ezt enyhítő körülményként vegye figyelembe a gyanúsított mellett!

Mit sem törődve a Williams szó szerint szárnyaszegett aerodinamikájával, az önbizalomtól duzzadó Nakajima töretlen lelkesedéssel száguldott a 3-as kanyar felé, ahol Mark Webberrel közösen sikerült szendvicsbe fognia szegény Anthony Davidson Super Aguriját, viszonylag kiszámítható következményekkel. Webber és Davidson azonnal veszteséglistára került, Nakajima azonban – és ezzel már valószínűleg senkinek nem okozok meglepetést – ezt a kalandot is megúszta, és versenyzőtársainak minden bizonnyal fékezhetetlen örömet szerezve eljutott a boxig, ahol a fennmaradó 57 körre új töltényeket kapott. Tekintve, hogy később szanálta a mezőnyből Robert Kubica BMW-jét is (egy újabb első szárny árán – oda se neki!), és a hollywoodi forgatókönyvekben többnyire a főhős az, aki a legképtelenebb kalandokat is túléli, bátran levonhatjuk a kézenfekvő következtetést, hogy az Ausztrál Nagydíj főhőse bizony Kazuki Nakajima volt. Bruce Willis leckéket vehetne tőle.

Forrás: A5.hu (http://www.a5.hu/cikkek/2/25161.shtml)

March 20, 2008 Posted by | Ausztrál Nagydíj 2008 - Melbourne | , , , , , , , , , , , , , | Leave a Comment

   

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.