Kazuki Nakajima

Hírcsokor

Rosberg Nakajima beállításaival ment Barcelonában

Nico Rosberg rutintalanabb csapattársa, Kazuki Nakajima beállításaival táltosodott meg a Spanyol Nagydíjon, mielőtt kiesett – árulta el a német versenyző a leintés után. A fiatal japán szombaton a 12. helyre kvalifikálta magát, míg Rosberg három rajtkockával hátrébb, így önkritikát gyakorolt.

“Új aero csomagot hoztunk erre a versenyre és a beállítások terén rossz irányba haladtunk vele az edzéseken” – ismerte el Rosberg. – “Ezt azonban meg tudtuk változtatni a versenyre, és elmozdultunk Kazuki beállításainak irányába, amelyek sokkal jobban működtek, és így keményebben tudtam nyomni, valamint elégedettebb is voltam. Nagyon jól ment a versenyen.” A német a Heikki Kovalainen balesete miatt beküldött Safety Cart kihasználva feljött a 7. helyre, ám végül – egyelőre ismeretlen eredetű – műszaki hiba miatt kénytelen volt félreállni.

Helyét épp Nakajima foglalta el az első nyolcban, aki melbourne-i három pontját két újabbal gyarapította. “Elégedett vagyok a végeredménnyel, és ez a verseny újabb előrelépés volt számomra. Természetesen van még hova fejlődnünk, de az első szezonom első négy versenyén öt pontot szerezni jó eredménynek számít” – mondta Nakajima.

Forrás: A5 (http://www.a5.hu/cikkek/53/25816.shtml)

May 5, 2008 Posted by | Spanyol Nagydíj 2008 - Barcelona | , , , , | Leave a Comment

   

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.